Úgy
látszik most Dani áll a óvónénik toplistájának élén. Na, de, hogy
miért…. Kezdem az elején, ami tegnap jutott eszembe. És naná, hogy a
játszótéren.
Danival
kapcsolatban mindig azt hittem, hogy az én fiam valami csodabogár.
Pedig aztán én láttam már ugye több száz gyereket, mióta megszületett.
De sok mindenben kilógott a sorból. Hogy mire is gondolok?
1. Nem volt nálunk dackorszak. (10 ujjamon meg tudom számolni hányszor hisztizett, de lehet elég lenne az 5 ujjam is)
2.
Soha nem akart a konnektorba nyulkálni, nem akarta kipakolni a
konyhaszekrényt, meginni a tisztítószereket (pedig ott volt az orra
előtt állandóan a fürdőben). A tévékapcsolgatás is kábé egy hónapig
tartott, aztán el is múlt szépen.
3. Soha nem volt önző és irigy a játékaira, rám, vagy a társaira. Nem voltak nála féltékenységi rohamok ezek miatt.
4. Soha nem bántotta a társait, az agresszió nála kimerült abban, hogy ellökte magától azt, aki támadta.
5.
Nagyon jó beteg, a gyógyszert megeszi, illetve megissza (ő a kivétel,
aki szereti a gyógyszereket, a C vitamint mindennap követeli)
6. Nyílt szívű, kedves, és barátkozó, rosszindulatnak halvány jele sincs nála.
7. Ha nem játszanak vele, először kicsit zokon veszi, de aztán szépen elvan akár egyedül is.
8. Első (na, jó néha második) szóra szót fogad, ha valamit kérek tőle.
Szóval, ő az, akire azt mondaná mindenki, hogy áldott jó gyerek. És tényleg az.
Pedig aztán ő lehetne anyuka egyetlen elkényeztetett gyereke, de nem az.
A
mai napig nem értem, ha egyik társa visszafelesel az anyukájának, vagy
hisztizni kezd apróság miatt. Nem tudom hogy lehet egy gyerek önző és
irigy, és miért hagyják, hogy a gyerek akarata érvényesüljön a szülő
felett.
Na,
de….. Óvónéni szól nekem úgy két hete, hogy beszéljek Danival a
következőkről. 1. A gyerek ne puszilgasson senkit, se fiúkat, se
lányokat. ( Még a fiúkat megértem, de mi a baj, hogy egyszer-egyszer
huncutságból meg akar puszilni egy csajszit?) 2. Ne birizgálja a
fütyijét (egyébként az oviban egyik társától látta, hogy alváskor azt
csinálja, és hát a példa ragadós).
Danival beszéltem, azóta nem szóltak még, hogy lenne ezzel már baj, tehát elég volt a lelki ráhatásom.
Erre
jönnek ma megint, hogy a gyerek nem iszik eleget. Elmondom, hogy azért a
napi penzum megvan neki. Nagyfiú, tudja, hogy mikor szomjas és mikor
nem. Mivel a tej számára lételem, a víz pedig másodlagos. Erre óvónéni
azt mondja, hogy ne igyon annyi tejet a gyerek, mert tejérzékeny lesz.
Hát, persze. Tejérzékeny. Alacsony vagyok én, nem hülye. Ha tejérzékeny
lenne, már rég kiderült volna, Dani még a pocaklakó volt, és már akkor
is tejet ittam, ez volt az egész terhességem alatt a fő ételem. Illetve
italom. Szerintem ezért lett ő is nagy tejivó. Tudom, csak a jóindulat
vezérli őket, ezért aztán rájuk hagytam a dolgot. Viszek be egy fél
literes flakont, abba rakjanak vizet, vagy teát, vagy akármit és itassák
meg vele, ha tudják. (Vagy most fogja a gyerek megutálni a vizet, és a teát vagy soha.)
Ja,
és a lényeg, mert szerintük ezért fáradékony a lurkóm. Mert a
meseolvasást is fekve szereti hallgatni. És ha rákérdeznek, hogy
fáradt-e, ő igennel válaszol. Könyörgöm, ha megkérdeznék tőle, hogy ő
lőtte le Kennedy elnököt az én Drágám arra is azt mondaná, hogy igen.
Mert tudja, hogy mire megy ki a játék, amit hallani akarnak tőle, ő azt
mondja.
Na, de inkább ezzel szekáljanak, mint azzal, hogy mindennap beveri valamelyik társának az orrát nem igaz?!
Na,
a másik, de arról majd később számolok be a leendő ballagás. Már most
kezd állni a harc, de remélem 14-i szülői értekezleten már meg tudjuk
beszélni rendesen a dolgokat.
Egyébként jól vagyunk, megvagyunk. 🙂