Igazi hős Dani. Komolyan. Na, de kezdjük az elején. Ma ebéd után picit ment a hasa, ezért telefonáltak az oviból, hogy hozzam el. Még szerencse, hogy pont elkaptunk doktor nénit, szinte már csomagolt össze. Mivel az oviban van valami hasmenéses járvány, így itthon tartotta. Mondanom sem kell, azóta sem ment a hasa, na, de sebaj, kapott pár szabadnapot. Pedig gőzerővel dolgoznak a gyerekek az óvónénikkel a ballagási műsoron. De csütörtökön már mehet.
Mivel fogorvoshoz úgyis kellett időpontot kérnem, hát elvittem Danit is magammal. Mert, hát az a fránya tejfog csak nem akar kiesni a helyéről, pedig igencsak mozgott neki, és mikor ráharapott fájt neki. Épp senki sem volt előttünk, bementünk és megkértem a doktorbácsit, hogy nézze meg fiam fogászati problémáját. Dani szépen köszönt, és mondta, hogy néhasokszor fáj a foga. Áron bácsi jót mosolygott rajta, beültette a székbe, Dani pedig még kuncogott is izgalmában. Szépen kinyitotta a száját, doktorbácsi megnézte, majd befújta Lidocain spray-vel. Fél perc múlva, dokibácsi fogott egy kis gézlapot, kettőt mozdított a kis tejfogon (Dani halkan kettőt aúúú-zott) és már kinnt is volt. Daninak első dolga az volt, hogy hadd nézze meg, utána az asszisztens néni pedig betette a kis rizsszemnyi tejfogat szintén egy kis gézlapba
. Dani olyan boldog és büszke volt magára, hogy egészen felvillanyózodott, hazafelé ugrált össze-vissza. Én pedig agyondícsértem. És persze itthon mamának ugye meg kellett mutatni, és vagy fél óráig nézegette a fogát és fogdosta. Így aztán végre Fogtündérünk is ellátogathat hozzánk, és reggelre hoz majd ajándékot. Bár, nem tudom hogy fog lurkó elaludni a nagy izgatottságtól.
Azt hiszem tanulnom kéne Danitól. Mert ő olyan bátor és olyan hősiesen viselte a megpróbáltatást, én meg olyan gyáva vagyok, ha fogorvos szót meghallom.
Persze csináltam pár képet az újsüttetű kis fogatlan-fogas kópéról. :
)