Jaj, de szomorú vagyok. Meghalt egy nagyon kedves ismerősöm. Meg is sirattam, mert szívemhez közel állt. Mindössze 42 évet adott neki az élet. Innen üzenem neki: – Bratyó! Te mindig itt leszel a szívemben!
Na, bánatomról most itt épp ennyi elég, de meg kellett róla emlékeznem.
És páápááápámmmmmm!!! Ma meglett az oklevél! Váuuuuuu! Hipp-hipp-hurráááá!!!!
Így jó kis Mikulás ajándék lett nekem. Így aztán ma nem hozott jutikártyát, mert minek gyúrjon a következő ötvenre, hisz úgyis a tanév végére lenne meg, azért meg kár az energiájáért.
Na, kérem, most elfelejtettem ugyan képet csinálni, majd legközelebb bepótolom a legújabb mesekönyvről. Szóval el kezdtünk új könyvet olvasni, de az valahogy nem jött be Daninak. És bevallom nekem sem. Szalay Balázs: Az égszínkék vándormanó című könyvéről beszélek. Aranyos is lenne, meg minden, csaaaakkkk….. kicsit monoton. Lehet más gyerekek szívesen hallgatnák és olvasnák, de ezt most nekünk valahogy nem lesz a kedvencünk.
Ja, elfelejtettem a (nem emlékszem az író nevére, pedig magyar, és még javában él hála égnek) Sötétbenlátó tündér című könyvről is pár szót akartam írni, háááát… Na, az a másik, ami nem tetszett se Daninak, se nekem. Pedig nagyon sok gyerek imádja.
Én úgy szoktam csinálni, hogy beülök a könyvtárba a polc elé, nézelődök, válogatok, és bele is olvasok persze a könyvekbe. Van, hogy akár másfél órát is elücsörgök ott és válogatok. Eddig egyenlőre ez a két könyv az, amit még egyszer biztos nem veszek ki.
Na, mentem, vigyázzatok magatokra!