Tegnap jól megünnepeltettük magunkat a lúrkókkal anyák napja alkalmából. Mindenféle verset és dalt megtaníttatunk velük csak azért, hogy hízzon a májunk, és a gyerekeink által úgy érezzük, hogy baromi jó anyák vagyunk, és megérdemeljük, hogy a gyerekünk ezt így ki is mutassa. Virtuálisan megveregetjük a saját vállunkat, hogy lám, milyen fantasztikus gyerekink vannak, és csordultig meghatódunk saját magunktól, illetve gyerekeink által éreztetve, hogy milyen fontosak és nélkülözhetetlenek vagyunk. Nem is azon hatódunk meg, hogy ügyesen mond verset a gyerek, vagy szépen énekel. Hanem saját magunk ünnepeltetésétől. Ja, hogy ne legyek már ilyen ünneprontó? Na…. Azért most komolyan…… Tegyük a szívünkre a kezünket és kérdezzük meg magunktól…. A gyereknek fontos ez az ünnep, vagy saját magunknak?
Jövő héten lesz szülői értekezlet, de én kivételesen nem megyek. Hiszen Dani csak jövőre ballag. Persze a szülők próbáltak rábeszélni, hogy azért legyünk ott a ballagáson, meg az utáni bulin, de én feleslegesnek tartom a dolgot. Meg értelmetlennek.
Ja, és fiam szerelmes. De nagyon. Egy rajzfilmhősnőbe. A neve Kilari. A csaj szerintem szőrnyű, de Dani meglátta és szerelem lett első látásra. Szinte lebénultan ült a tévé előtt, majd egy perc múlva azt mondta teljesen elhomályosult szemmel: – Anya, én szerelmes lettem, mindjárt elájulok. – Majd szivet formált a kezével és hátradőlt az ágyon.
Hát, emlékszem, mikor 7 évesen Lukács Sándor színművészünkbe voltam szerelmes, de mint az ágyú. Meg a Nagy Gábor színészbe, akkor még kezdő színészek voltak, én meg a képüket néztem órákig és sóhajtoztam. :DDD
Hmmm…… Nem ezt a számot akartam rátenni a slide-ra, na, de már mindegy. Mindenki vegye le a hangot. :DDDDDDDDD
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: