Na, így őszi szünet után folytatódik a sulisélet. Szépen, lassan csordogálnak a napok, elvégre, már délután 5-kor sötét van. Beszorultunk a lakásba. Holnap Márton napi ünnepség, az első osztályosok kis műsorral készülnek, így aztán a fényképezőgép már előkészítve várja, hogy holnap délután magammal vigyem. Dani pedig titkolja, hogy milyen lesz a műsor, mert, hogy a tanítók megmondták nekik, hogy meglepetés lesz, tehát egy szót szem szólhatnak róla. Pedig én vagyok olyan galád, hogy megpróbáljam Daniból kiszedni valami információt, de bezzeg most egy szót sem lehet belőle kihúzni a műsorral kapcsolatban. Meg lesz lámpás felvonulás, meg a nagy falukemencében sütünk tököt, almát, lesz zsíros kenyér és tea.
Hétfőn pedig (hallelúúúja) fogadóóra. Jó lenne minél hamarabb letudni, mert áttették az úszást, most már fél6-ra kell menni, mert a szállodások utálatos dögök a gyerekekkel szemben. A fogadóórán már tudom mire számíthatok. Csak ezt a jutalomkártyás dolgot nem értem, de lehet én vagyok a lüketódi. Mert van egy gyerek, aki már lassan egy hónapja megszerezte a kártyákat. Jó, ő behozhatatlan előnnyel indul, mert iskola előkészítős volt egy évig és nem ovis. Már mindent tud, amit a többiek még csak most tudnak. De szerintem nem illik olyanért kártyákat osztogatni, amit már tud, olyanért kellene, amiért megdolgozott az órákon. De nem csak Dani az egyetlen, akinél valahogy nehezebben gyűlnek ezek a kártyák. És a szülők sem értik, hogy lehet, hogy napokig nem kapják ezt a fajta ösztönzést, így kissé csalódottak vagyunk miatta. De azt hiszem az lesz a legjobb, ha nem foglalkozom vele. A katicával is már napok óta így vagyok. Ahogy lesz, úgy lesz. Ha Danit nem érdekli, (és tényleg nem igazán érdekli), akkor engem sem. Mert a gyerekem ne miattam akarjon hozni kártyát, hanem maga miatt kellene. És úgy látom, hogy Dani nem magának akar megfelelni, hanem nekem. Az pedig igen nehéz. Mármint nekem megfelelni. Így úgy döntöttem hagyom a francba az egész kártyás és katicás mizériát. Nem csesztetem miatta a lurkót. Azt a kevés leckét megcsinálja, gyakorol, szeret suliba járni, lelkes és boldog, akkor meg minek frusztráljam a gyerkőcöt.
Na, majd holnap hozok képeket a Márton napról. 🙂
Dumám, jól teszed, hogy lekakkantod azokat az “ösztönző” dolgokat! Ez nálunk is játszott egy darabig, de rájöttünk, hogy a jóságmacit a legritkább esetben kaphatja meg egy fiú, mert a délutános “tancsi” igen erősen lánypárti… Szerintem nálatok is van gebasz… Az a lényeg, hogy fejlődik a gyerek, halad előre, a többi meg…. tudod :-DDD