Nincs cím megadva

 Juhéjjjjjjjjjj, hurráááááá! :)))))))))) Hogy mi a nagy örömöm? Hát, Dani tud két keréken biciglizni. Na, jó, azért, hogy tud némi túlzás. Kicsit nagy túlzás. De 100 métert simán meg tud tenni, ha az úton nincs kanyar és kátyú, és nem kell fékezni. Ma egy kicsit kertészkedtünk, elültettük a paradicsompalántáit. Hát, nem tudom megmaradnak-e, de Dani már nem tudott várni tovább, így engedtem, hogy kiültessük a kis palántáit. Aztán utána gondoltam egyet, leszedtem a pótkerekeket, és kimentünk. Az első pár kört végigfutottam ugye Danit segítve. Hát, futóbajnok sosem voltam, a hátamat nem éreztem 5 perc után, a combjaimban az izmok beálltak, a  nyelvem lógott, mint Pimpának a mesében. Lihegtem és pihegtem, és hörögtem, a szívem ki akart ugrani a helyéből 50 méter futás után. Hiába no, eltespedtem. Aztán azért a 3. kör után mondtam lúrkónak, hogy most elengedem, mert én már kivagyok, mint a liba. És lőn csoda, fiam 20 métert simán egyedül karikázott. Hatalmas éljenzés, és tapsorkán kísérte a mutatványt, elkezdtem énekelni a Halleluja címü részletet az ismert műből. Dani büszkén mosolygott. És nem bátortalanodott el, mint tavaly, és nem vette el a kedvét semmit, utána már merészen ragaszkodott ahhoz, hogy majd ő egyedül. Szóval van még finomítanivaló a biciglizési technikáján, de alakul a dolog, és tetszik neki. Ja, és azért utána befigyelt egy gombóc fagyi otthon tejszínhabbal és édes, színes cukormázas cukorkával a fagyi tetején.

Halleluja, halleluja, halleluja, halleluja, haleeeeeelúúúújaaaa! :DDDD

(kép holnap várható)