Nem elfelejteni 3. rész

Nincs cím megadva


 Ma találkoztam két régen látott ismerős anyukával és beszélgettünk. Elpanaszoltam Dani iskolaérettségijét. Aztán amint egyre többet hallgattam őket, úgy éreztem, hogy lehet jót akarok a gyereknek, csak rosszul csinálom. Mármint a foglalkozást vele. De persze ők is annyit tudtak mondani és tanácsolni, hogy bizony egy fejlesztőbe mindenképp el kell vinnem. Amit meg is fogok tenni, csak jöjjön meg a szakvélemény. Mert ugye pedagógia terén azért valljuk be, nem vagyok egy egyetemi tanár. És egyébként is érzi a gyerek, hogy állandóan feszült vagyok, és agyilag és lelkileg is totál lepukkant. és ez hatással van rám. Igen, pontosan tudom, csak sajnos nem segít az, hogy egész nap mantra módra ismételgetem, hogy nemvagyokideges, nemvagyokideges, nemvagyokideges, vagy egy másik egész napos mondóka, hogy jólérzemmagam, mindenrendben, amainaponmindenúgysikerülahogyakarom, meg hasonló pozitívumok.

Na, akkor csak jól gondoltam, hogy én csesztem el a dolgot. Mégsem vagyok én jó semmiben. Lehet attól félek, hogy kiderül, hogy baromi szar anya vagyok. Én meg azt hittem, hogy jól csinálom a dolgokat és mindent megteszek, és a végén kiderül, hogy mindaz, amit csinálok csak apró zsemlemorzsa, ami ártani nem árt, de használni sem használ. Miért van az, hogy vannak olyan szülők, akik magas ívben szarnak a gyereikre, 10 percet sem foglalkoznak velük, mégis simán veszik a gyerekek az akadályt. Én meg küzdök, hogy jó legyen a gyerek mindenben, bár tudom ez lehetetlen, és mégis problémák vannak és nem kevés.

Kérek egy útmutatót, meg egy seggberúgást!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. magnoli says:

    Hmmm, seggberúgást max azért, hogy “más anyukát hallgatva, úgy érzed, nem ér semmit, amit csinálsz, meg elszúrod”, és ilyenek. Szereted, ezt kimutatod neki, törődsz vele, nem is keveset. Hidd el, neki ez a legfontosabb. Ez nem zárja ki, hogy egy szakember ne tudná fejleszteni, tudom, hogy amint lehet, elviszed, és az is jó lesz.
    Mellesleg annyit gondolkodom ezen a mostani rendszeren, mintha szántszándékkal akarnának időnként diszes jelzőket ráaggatni arra a gyerekre, aki nem tipikusan fejlődik. De könyörgöm, hol van az előírva, hogy minden gyerek egyformán, egyidőben kell tegyen ezt meg azt????
    Barátnőm fiát 4 éven keresztül vizsgálgatták, buzgón javasolták neki a kisegítőt. Ötödiktől a gyerek “felébredt”, és azóta erős közepes tanuló minden tantárgyból, normál általánosban.
    Már kevesebbet álmodozik.
    Ne marcangold magad, lécci, csak tedd tovább ügyesen a dolgod, mint eddig, meglátod, minden rendben lesz.
    Puszi nektek

  2. Csónak says:

    ÉREZD MAGAD SEGGBERÚGVA!!!!
    Na, ha ez megvolt, akkor vedd tudomásul, ha mardosna a lelkiismeret meg mittudoménmicsoda, az egyszem gyereked miatt, akkor és csakis akkor lennél rossz anya. Az a nőnemű lény, aki nem érez aggodalmat a gyermeke iránt, az nem ANYA. És neked az a dolgod, hogy szeresd, légy az anyukája és légy a barátja is. És TE ez vagy neki. A többi meg idővel megoldódik. OLVASD EL MÉGECCER, AMIT IWIW-RE ÍRTAM NEKED!!! Addig olvasd, míg el nem hiszed!!!

  3. Csónak says:

    A fracba… HA NEM MARDOSNA, stb. Így gondoltam, csak az ujjam lassabb, mint a gondolataim… 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!