Ez a hőség…. Át kellett mennem egyikkisvárosba elintézni valamit. Hát nem tudtam. Ugyanis leszálltam a vonatról és rosszul lettem. Majdnem elájultam. És senki sem jött oda, hogy mi történt velem, vagy kell-e segítség. Jó negyedórát küzdöttem azzal, hogy elájuljak-e, vagy nem. Aztán erőt vettem magamon, telefonáltam egy ismerős anyukának, hogy ha ráér 10 percre és nincs dolga, jöjjön át értem, mert nem tudok a járda széléről felállni. Újabb negyedóra múlva ott volt értem, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Félúton meg kellett állni, mert hányingerem volt, szédültem. Nem jött ki belőlem semmi, hisz a fél liter innivaló sem volt már a gyomromban, amit megittam azalatt az idő alatt, míg vártam rá. Itthon 10 percre lepihentem, ittam ásványvizet, ettem szőlőcukrot, egy kis kekszet. Kicsit még mindíg bágyadt és erőtlen vagyok, és visz a fejem, de már szépen javulok. Nemsokára megyek Daniért a táborba, még szerencse, hogy csak 30 métert kell megtennem. Ki sem mozdulunk, ez a meleg már nem embernek való. Itthon medencézhet, és hűsölünk.
Megbeszéltem Ági nénivel, hogy fejlesztésre holnap reggel elmegyünk, mert a délután már nem biztos, hogy jó ötlet lenne ilyen melegben. Így elintézzük, és maradhatunk itthon, holnap a nagyokat viszik el csak a tévészékházba.
Hiába no, most meglátszik, hogy öregszem, már nem bírja a szervezetem ezt a sivatagi hőséget. Vigyázzatok ti is magatokra! 🙂
Remélem, már jobban vagy kicsit! Tényleg sok már ez a meleg, mi is vagy strandon vagyunk vagy hűsölünk a lakásban. :(( Kár, hogy nincs átmenet az esős, szeles, hideg és a rekkenő hőség között, pedig az lenne a megoldás…
Sok folyadék és vigyázzatok magatokra! Örülök, hogy Dani már jól van.