Nincs cím megadva

 Egyik bajból ki, a másikba be….. Végre kigyógyult Dani a vírusból, erre ma elesett a bicajjal. Nem is akárhogy…. Épp Ági nénitől (fejlesztő) jöttünk haza, hatalmas, meredek lejtő vezet lefelé. Előre figyelmeztettem Danit, hogy lassan, mert ha nem fékez, hatalmasat bukhat, és bizony nem jó kórházba kerülni. Na, Dani nem hallgatott a jó tanácsra. Akkorát esett, mint az a bizonyos ólajtó. Rohantam, mint egy őrűlt, de már messziről láttam, hogy ez bizony nem kis zakózás. Borzasztóan sírt (pedig ő nem szokott), alig tudtam lábraállítani. Szédült is, és a fejét fájlalta. A jobb arca tiszta horzsolás, most már kezd liluni-kékülni… Meg a válla, meg a könyöke meg a nyaka… Nagy nehezen hazacipeltem, jobb oldalt vezettem a biciglit, bal oldalt kézfogva Dani. A lejtő után újabb meredek emelkedő. A változatosság kedvéért. Egész úton sírt, jajgatott, hogy fáj a feje, és aludni akar. Hazaértünk nagy nehezen,  le akartam mosni, de nem tudtam. Csak nedves ruhával tisztogattam meg, az arcát bekentem Bepantennel. Most lassan két órája alszik, néha felnyüszög, hogy fáj a feje, meg hányingere van. Gondolom egy enyhe agyrázkódás is érte. Azt hiszem holnap nem megy oviba.

Persze mama rögtön elkezdte a magánszámát. Hogy nem telik el úgy hét, hogy ne legyen valami (mondanom sem kell másfél év alatt két torokgyulladása volt a gyereknek, meg ez a baleset), és hogy ahelyett, hogy humorosra venném a figurát, belebeszélem a gyerekbe még azt is, amit nem kéne. Pedig nem mondtam Daninak semmit. Lefektettem, adtam neki Nurofen szirupot, és ha felnyüszög, akkor odamegyek és megsimogatom. Ja, persze… Humorosra. Ha nekem is migrénem van, én sem szeretném, ha röhögnének a fejem felett. A gyerek nem fogja jobban érezni magát, ha én vigyorogva mondom neki, hogy katonadolog, mire megnősül elmúlik, és viháncolok neki, mint egy idióta.

Persze, tudom, hol van a kutya elásva ám. Ha Dani itthon van, az stressz neki. Minden egyes perc, amit itthon tölt a gyerek, az felborítja az egész napját. Pedig az ismerős anyukák többsége  mit nem adna, ha ilyen jó természetű gyereke lenne,  mint az enyém. Mindíg azt hallom tőlük, hogy milyen könnyű nekem, hogy ilyen áldott jó gyerekem van.

Tudom, egyik fülemen be, a másikon ki. Ezt kéne csinálni. De, amikor szinte mindennap az én gyerekem a téma mamánál, akkor azért felmegy a pumpa bennem. Amikor gyereket már 10 éve nem látott, csak 50 méteres messziről. ÁÁÁÁ!!! ………. 

Na, itt van egy kép, és ez csak az arca szegénykémnek…