Földrengés….

Remélem soha több ilyen bejegyzésem nem lesz. Földrengés volt. Most már mindenki tudja. Főleg, aki a Dunántúlon lakik. Ráadásul Oroszlány (epicentrum) itt van tőlünk 50-55 km-re. Először azt hittem, hogy Dani osont a székem és a könyves szekrény közé, de látom, Dani a fotelben ül. Minden megremegett, a fényképek a falon, a szekrény üvege halkan csörömpölt, a szék alattam táncolni kezdett. Valami furcsa, ijesztő és összetéveszthetetlen  volt ez a remegés. Úgy 5-6 másodpercig tartott csak, és hihetetlen, de ebben a pár másodpercben még arra is gondoltam, hogy mikor kell rohanni ki az utcára. Mama már az ágyban feküdt. Aztán, mikor vége lett, megkérdeztem mamától, hogy ő is érezte azt, amit én? Ő is mondta, hogy az ágy táncolt bizony alatta is. Először arra gondolt, hogy Dani akarja megtréfálni, és ő bohóckodik az ágyánál, de nem látott ő sem senkit. Megijedtem. Nagyon. Dani pedig persze átvette tőlem az adrenalinszint emelkedését. Úgy vert a szívem, mint még talán soha. Gyorsan megnéztem a konvektorokat, égnek-e. Megszagolgattam a fővezeték csatolását, de szerencsére semmi.
Soha nem akarok még egyszer ilyen 5-6 másodpercet. És ez még nem is volt erős. Életemben most először és nagyon remélem utoljára kellett ezt átélnem.
Most kezdek kicsit lehiggadni, de nem tudom hogy tudok majd aludni az éjszaka. Sokunk számára azt hiszem olyan “élmény”, ami még foglalkoztatni fog néhány  napig. Be kell vallanom, nagyon félek most.
El nem tudom képzelni, hogy élhetnek emberek olyan helyen, ahol mindennap mozog a föld. Hogy lehet ezzel együttélni?