Tegnap este beszélgettünk a mese után Danival. Egyszer csak azt mondja nekem:
– Anya, ha mama meg fog halni, akkor csak ketten maradunk itt a lakásban ugye?- Hát, szívem, nagyon remélem, hogy még nagyon sokáig fog élni a mama.- Persze, csak viccelődve mondom anya.- Ja, hát ha nem komolyan mondod, akkor igen szívem, ketten maradunk itt.- És akkor, ha te is meghalsz, akkor már csak egyedül fogok itt lakni.- És aztán mit fogsz csinálni?- Hát elköltözhöm, mert akkor senki sem tud vigyázni rám.- És hova költöznél?- Hát, Norbiékhoz.(nagy haver)
Aztán egyszer csak megint megszólal: – Anya, mikor nulla éves voltam, akkor laktunk egy nagyon pici lakásban ugye? – Igen drágám, laktunk ilyen lakásban. – És olyan pici volt, hogy a konyhában aludtunk. – Valóban jól emlékezel, tényleg ott aludtunk. – És, anya emlékszem ám a játékaimra, mindre, az összesre.- Ó, hát ez igazán nagyszerű, de vajon arra emlékszel-e, hogy hol volt a tévénk? – Igen anya, ott volt a hűtő tetején, és egyszer felébredtem, és piros szemek néztek rám, és aztán visszaaludtam, mert a tévé piros gombja volt csak. (a készenléti lámpára gondolt).
Nagyon megdícsértem, amiért ilyenre visszaemlékezett, remélem ma is lesz ilyenben részem. :))))))))))
Ja, és baromi csúnyán megfáztam, fáj a torkom, miegymáshasonló, most kúrálhatom magam.
Nem gondoltam volna, hogy így emlékszik Dani ezekre a dolgokra, látod épp múlt héten beszéltünk erről. :)) de sosem lehet tudni, hogy mit raktároznak el a kis agyukba…
Jobbulást Neked, sok sok gyógypuszit küldünk!!!
Jo kis memoriàja van Daninak!
Neked meg jobbulàst kivànunk, és rendesen kuràld ki magad, egyél hagymàt is, igyàl teàt, szoval gyugyulj meg gyorsan, mert rossz betegnek lenni.
De édes… Könnybe lábadt a szemem… Ilyenek nálunk is vannak 🙂
Van egy jó hírem (nekem jó) : sikerült a versenyvizsgám és ápr. 6-tól Államkincstári köztisztviselő leszek 🙂