Nem elfelejteni 3. rész

Nincs cím megadva

 Hát, ezt a napot is túléltem. Délelőtt átmentünk ugye egyikkisvárosba ajándékot nézni. Egy legóféleséget vettem, kis dobozban, lehet belőle csinálni autót, vagy repülőt, vagy egyebet. Remélem Bálintnak is tetszeni fog. Éééés, végre megtudtam Bálintanyu nevét is, Ildikó. Ma reggel gyorsan bemutatkoztunk egymásnak. Ha már egy éve nem sikerült, bepótoltuk az udvariassági kört. És Dani megkapta a szülinapi kirándulásos meghívót, fűnek és fának is eldicsekedett vele. Sőt még szomszédnéninek is, pedig aztán ő nem éppen Dani szívének egyik csücske. De még a másik csücsök sem. Ja, és Esztergomba megyünk, a Duna Múzeumba, aztán egy cukrászdát fogunk meglátogatni. Hú, remélem lesz feketeerdő-torta, vagy tiramisu. Holnap már a csoportszobájukban lesznek, így talán könnyebb lesz a helyzet némileg. És majd elfelejtettem, hogy abszolút pasis csoport lesz a miénk. van 25 gyerek, ebből 16 fiú. Ráadásul abszolút verhetetlen fiúcsapat, tiszta válogatott lúrkókkal.

És voltam fogdokibácsinál is. És képzeljétek semmi sem fájt, amit csinált. Igaz ő is tanakodott, hogy akkor most mi is legyen. Végül adott érzéstelenítőt, ( a fél arcom nem éreztem) majd nekiállt fúrni. Mert úgy döntött, hogy inkább tömni fog. Aztán elkezdett gondolkodni, hogy talán jobb lenne gyökérkezelni. Vagy inkább húzzuk ki? – kérdezte. Húzzuk, de akkor gyorsan – vágtam rá szemernyit sem habozva. Újra meggondolta magát dokibácsi, fúrt még egy keveset. Végül aztán mégis úgy gondolta, hogy ezt a fogat talán meg kéne menteni. Nem is értem, miért ragaszkodott hozzá, én lelkiismeret-furdalás nélkül megváltam volna tőle. De, úgy látszik számomra érthetetlen okból betömte. Igaz, valami gyógytömést tett bele. Nem is akármilyet, 3 hónapig elméletileg kitart. Aztán majd meglátjuk. És úgy jöttem ki, hogy jaj, de jó, ne fájt semmi. Igaz a fél pofázmányomat még 6-kor sem éreztem. Azt éreztem, hogy viszket a fülem, viszont hiába akartam megvakarni, nem éreztem, hogy hol is kéne elkezdenem a műveletet. És ehettem is ma már vacsorát, és ihatok is, és még fogat is moshatok. Na, hát azt hiszem ezt a doktorbácsit megtartom magamnak. Egyenlőre. A múltkor nem zárt a szívébe engem, de mivel ma jó kislány voltam, és egy pisszenés nélkül végigültem minden macerát, azért nem tart már hisztis picsának.

Na, cupp mindenkinek! :))))))

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Êper says:

    Juj de jó, hogy nem fájt! És amúgy csini is a dokibácsi? Már csak ha megtartanád ….. :))

  2. Bambi1978 says:

    Jol hangzik ez az esztergomi kirándulás, biztos jól fogjátok érezni magatokat! 🙂 tetszett a fogorvos látogatásod leírása, a végén már csak az hiányzott, hogy mivel ma nem hisztiztél, adott a dokibácsi egy matricát. :)))) tényleg, jóképű a dokibácsi? 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!