Nincs cím megadva

 Danival minden rendben. Azonkívül, hogy szétúnja magát, de jövő héttől újra indul a tábor, így le lesz foglalva, és már alig várja, hogy újra menni tudjon. Már önállóan is megcsinálja a kakóját, sőt, már a kenyerét is próbálja megkenni lekvárral, vagy egyéb kenhető feltéttel.

A fogam is gyógyul,  még érzem, de az antibigyó megtette a hatását, és már valamennyire tudok is enni, persze a rántott hússal még várok kicsit.

Voltam az állásinterjún. Bizony, egy takarítónői állásra is önéletrajz és interjú szükséges. Sőt, egy egész delegáció várt, öten ültek előttem. Persze hamar kiderült, hogy az oviban sem fogok dolgozni még takarítóként sem. Mert, hogy megosztott munkaidő van, reggel 6-tól 10-ig, illetve délután 4-8-ig. Hát, ez nekem nem fog menni. Szomorú lettem, még ha tudtam is, hogy az esélytelenek nyugalmával indultam. Akkor is. Szőrnyű, hogy Magyarországon nem létezik 8 órás munkaidő, csak 10-12 órás, vagy 3-4 műszakos. Kicsit el is keseredtem. Illetve, nem is kicsit. Nagyon. Dolgozni akarok, hasznos tagja lenni a társadalomnak, és nem itthon vegetálni, várni a jövő év májusig, amikor újra rághatom egy hétig a körmöm, hogy meghosszabbítják a gyest, vagy nem. Persze ennek csak egy valaki örül, hogy nem sikerült az állás. Ez mama. Ő bizony örül neki, mert legalább megint itthon dekkolok mellette napi 24 órán keresztül. Én meg zombulok befelé, lelkileg és agyilag is. De ez őt nem érdekli, sem a lelkem, sem az agyam.

Holnap átruccanunk Danival egyikkisvárosba, aztán csütörtökön pestre megyünk, pénteken pedig Ági nénihez, a fejlesztőhöz. Csináltam a hétre programot, hogy kevesebbet kelljen itthon lenni. Ráadásul végre vége a hőségnek, annyira jó, hogy vége a hőségnek, végre nyugodtan tudunk éjszaka aludni, meg a közérzetünk is jobb. Nemsokára megyünk is ki a játszóra, hát ha lesz kinnt egy-két gyerek, akivel lehet Daninak játszani. Ha más nem, hát Norbi.