Túl vagyunk végre….

 Végre túl vagyunk a ballagáson is. Rohanás volt az egész nap pénteken. Reggel gyereket oviba bedobtam, szóltak óvónénik díszíteni menni kéne fél 1-re. Húúúú…… Na, mondtam, akkor más nincs jönni kell, mert kevesen vagyunk. Vásárlás, rohanás haza, főzés. Aztán gyors hajmosás és szárítás. Ettem, aztán rohanás újra oviba. Fél 2-kor újabb rohanás haza, gyors tusolás, mert totál leizzadtam, átöltöztem, majd újra vissza az oviba. De előtte még virágoshoz bevágtattam a lurkóm csokráért. Dani már glancba vágva várt, rajta nem sok igazítanivaló volt, de pár gyereknek segítettem cipőt kötni, egyebek.

Szülőket “kizavarták”, hogy a gyerekeken még az utolsó simításokat is elvégezzék. Egész jó helyet sikerült fognom, de tulajdonképpen alig láttam mégis valamit. Fényképezés szempontjából meg főleg. Mert vagy valaki elém ült fényképezni, vagy behajoltak, vagy beültek a képbe. Ráadásul egy-egy oszlop is eltakarta a látnivalót. Ráadásul a mellettem ülő anyuka az egész családjával együtt fényképezett és filmezett is. Nem is értettem, hogy a nagymama és nagypapa is fotóz, akkor minek vakuzik apuka és anyuka is, és még filmeztek is. Nem elég egy gép???? ÁÁÁÁÁ, ilyenkor vertem volna a fejüket az előttem lévő faoszlopba, de keményen. Igen, néha vannak ilyen szadista gondolatok a fejemben, mikor hülyeséget látok. De lehet én vagyok az agyatlan. Na, de elkezdődött a műsor. Ugye két csoport ballagott. A másik csoport kezdett, mert nagyobb volumenü előadást tartottak Lúdas Matyit adták elő, amit megint nem értettem. Mert olyan kicsi volt a hely, mindíg fogni kellett a mikrofonokat, hogy le ne döntsék véletlenül. Aztán végre jöttek mi csoportunk gyerekei, minden gyerek mondott egy rövid verset, azt jóccakát. Így is kell, minek a felhajtás?

Végül az ovivezető mondott egy rövid szöveget, amit egy felnőtt még megért, de Hamvas Béla gondolatait nem hiszem, hogy egy 6-7 éves gyerek értékel. Jót röhögtem magamban, azt sem tudtam merre rakjam a fejem, hogy ne lássák a vihogó fejemet.

Na, de végre jött a lufizás, minden gyerek megkapta a lufiját és felengedték az égbe. Utána be a csoportszobába tortázni. Tök aranyos méhkas tortájuk volt a gyerekeknek, de a jó negyede még így is megmaradt. Gondolom óvónénik és dadus örült neki, de nem sajnálom tőlük, megérdemlik. Átadtuk az ajándékot, bár egy kis baki itt is volt, ugyanis virágcsokrot elfelejtettük. Na, de sebaj, virágot így is kaptak szülőktől, meg kapni is fognak, mert pedagógusnap is volt, meg amikor utolsó napját tölti a gyerkőc, akkor is.

Jaj, tudnék mit írni erről a ballagásról, de most tömören ennyi volt. Sajnos nem sok képet tudtam csinálni, így kiválasztottam hármat, tessék megelégedni vele. 🙂