Nem elfelejteni 3. rész

 Jelentem meggyógyult Dani. Már nem látszanak a sebei, gyönyörűen begyógyultak a horzsálai, és a szeme alatt is felszívódott a lila folt. Persze már biciglizik, futkorászik, szóval nyoma sincs annak, hogy nem régen mekkorát bukott a biciglivel. Jár a kézműves táborba is, papírsárkányt csináltak, krumplipogácsát sütöttek, meglátogattuk a Csodák palotáját, szóval nagyon jól érzi magát a táborban is.

Most kinnt lubickol a medencében, már alig várta, hogy pancsizhasson kicsit. Mivel a bokrok eltakarják teljesen a hátsó teraszt, nyugodtan meztelenkedhet is ott, senkit sem zavar.

Tegnap este felfedezte a Java játékot, ami neki kifejezetten jó, hogy a térlátását javítja. Csinált széket és asztalt, sőt valami mászókás hintát is, ami egészen jól sikerült. Ezzel el is volt egy órán keresztül, ami azt jelenti, hogy a koncentrálóképessége is javult már.

És egyedül próbálja megcsinálni a vacsoráját, vagy reggel a kakóját, egyedül öltözködik, bár egy sortot és egy pólót nem olyan nehéz magára aggatnia.

Szóval most elégedett vagyok vele nagyon.

Hú, de meleg van. Azért a szobában jó kis hűs van, bár éjszaka már simán lehet nyitott teraszajtó mellett aludni.

Dani köszönöm jól van, tegnap este óta már a feje sem fáj. Elmentünk dokinéninkhez is. Pár napig még nem biciglizhet, nem futkározhat, nem ugrálhat, nem mehet csúszdára és nem nagyon hintázhat sem, és nem medenchézhet lúrkóm. Pedig Dani nagyon szeretne már kicsit fürdőzni itthon, de még kicsit várnia kell erre. A szeme sem dagadt már, és nem is fáj neki.

De a kézműves táborba azért hétfőn már elmehet. Meg aztán estefelé elmegyünk Terminátorommal kicsit sétálni. Azért egy kis mozgás szükséges.

Tegnap eljöttek a játszótéri cimborák látogatóba hozzá. Daninak nagyon jólesett, hogy meglátogatták még, ha pár perc erejéig is. Örült, hogy ennyien hiányolják, és szeretik. Nekem is jólesett, hogy eljöttek, Dani pedig már büszkén viseli sebeit.

 Hát, ugye elég okos soha nem lehet az ember. És újra én érzem rosszul magam. Na, de most köszönöm lányok az aggódást és szurkolást és a kedves kívánságokat! Tegnap ugye aludt a nagy baleset után Dani 3 órát, majd kapott egy fél algopirint. A fejét fájlalta, de már mosolygott, és kicsit nevetgélt, sőt pár falatot is evett, meg ivott, de még így is este 11-kor aludt el. Szépen végigaludta az éjszakát, reggel már 7-kor fennt kukorékolt. Elmentem az oviba, lemondtam ezt a két napot, összeszedtem a maradék holmiját, gyorsan bementem a közértbe, majd haza. Dani feküdt az ágyban, de mondta, hogy ivott egy pohár kakaót és kicsit jobban érzi magát, bár a feje még mindíg fáj, de már nem annyira, mint előző este. Elvittem a házidokibácsinak, asszisztens csaj jól lecseszett, hogy miért nem hívtam ki az ügyeletet. Nem mondtam rá semmit, csak az képemről égett a bőr, és hirtelen rögtön a világ legrosszabb anyájának éreztem magam. Mert inkább az anyámra hallgattam, mint az anyai ösztönömre. A dokibácsi megnézte, gondolkozott pár percig a vizsgálat után, hogy hívjon-e mégis mentőt, vagy ne, végülis a nemre adta le a voksát. Pedig gondolatban már összepakoltam 3 napra mindent. Aztán mondta, hogy inkább maradjon itthon, sötétítsek be, persze nem kell éjszakaira, itassam, ágynyugalom. A horzsolásokat lemosták peroxiddal, majd lefújták oxicort-tal (remélem jól írtam). Holnap menjünk el természetesen a dokinénihez is. Azért az asszisztens csaj utána kedves volt Danival, és fiam is hősiesen kibírta a kezelést. Itthon evett pár falatot, és mivel megérkezett a várva-várt mese dvd-k, így belevetette magát a filmnézésbe. A Reszkessetek betőrökön jókat nevetgélt. Aztán 1-kor kicsit lefektettem, hogy azért ha csak egy órát is, de aludjon. Tényleg egy órát aludt. Felébredt, evett pár falatot, ivott, most épp Tom és Jerry-t nézi. Kérdeztem hogy érzi magát, azt mondja a feje most nem fáj. Holnap még tuti szobába lesz kényszerítve. Egyenlőre elvan szépen, elégedett a filmnézéssel, fekszik, vagy félig ülve, félig fekve jókat mosolyog, ahogy Tom és Jerry egymást próbálja kikészíteni. 🙂

 Egyik bajból ki, a másikba be….. Végre kigyógyult Dani a vírusból, erre ma elesett a bicajjal. Nem is akárhogy…. Épp Ági nénitől (fejlesztő) jöttünk haza, hatalmas, meredek lejtő vezet lefelé. Előre figyelmeztettem Danit, hogy lassan, mert ha nem fékez, hatalmasat bukhat, és bizony nem jó kórházba kerülni. Na, Dani nem hallgatott a jó tanácsra. Akkorát esett, mint az a bizonyos ólajtó. Rohantam, mint egy őrűlt, de már messziről láttam, hogy ez bizony nem kis zakózás. Borzasztóan sírt (pedig ő nem szokott), alig tudtam lábraállítani. Szédült is, és a fejét fájlalta. A jobb arca tiszta horzsolás, most már kezd liluni-kékülni… Meg a válla, meg a könyöke meg a nyaka… Nagy nehezen hazacipeltem, jobb oldalt vezettem a biciglit, bal oldalt kézfogva Dani. A lejtő után újabb meredek emelkedő. A változatosság kedvéért. Egész úton sírt, jajgatott, hogy fáj a feje, és aludni akar. Hazaértünk nagy nehezen,  le akartam mosni, de nem tudtam. Csak nedves ruhával tisztogattam meg, az arcát bekentem Bepantennel. Most lassan két órája alszik, néha felnyüszög, hogy fáj a feje, meg hányingere van. Gondolom egy enyhe agyrázkódás is érte. Azt hiszem holnap nem megy oviba.

Persze mama rögtön elkezdte a magánszámát. Hogy nem telik el úgy hét, hogy ne legyen valami (mondanom sem kell másfél év alatt két torokgyulladása volt a gyereknek, meg ez a baleset), és hogy ahelyett, hogy humorosra venném a figurát, belebeszélem a gyerekbe még azt is, amit nem kéne. Pedig nem mondtam Daninak semmit. Lefektettem, adtam neki Nurofen szirupot, és ha felnyüszög, akkor odamegyek és megsimogatom. Ja, persze… Humorosra. Ha nekem is migrénem van, én sem szeretném, ha röhögnének a fejem felett. A gyerek nem fogja jobban érezni magát, ha én vigyorogva mondom neki, hogy katonadolog, mire megnősül elmúlik, és viháncolok neki, mint egy idióta.

Persze, tudom, hol van a kutya elásva ám. Ha Dani itthon van, az stressz neki. Minden egyes perc, amit itthon tölt a gyerek, az felborítja az egész napját. Pedig az ismerős anyukák többsége  mit nem adna, ha ilyen jó természetű gyereke lenne,  mint az enyém. Mindíg azt hallom tőlük, hogy milyen könnyű nekem, hogy ilyen áldott jó gyerekem van.

Tudom, egyik fülemen be, a másikon ki. Ezt kéne csinálni. De, amikor szinte mindennap az én gyerekem a téma mamánál, akkor azért felmegy a pumpa bennem. Amikor gyereket már 10 éve nem látott, csak 50 méteres messziről. ÁÁÁÁ!!! ………. 

Na, itt van egy kép, és ez csak az arca szegénykémnek…

Na, jól van, minden rendben. Dani kigyógyult a vírusából, így mehet oviba. Viszont ott elkezdődött a bővítés, így aki teheti intkább otthontartja csemetéjét. Hát, én is szívesebben tartanám itthon Danit, mint hogy azt a fülsüketítő zajt kelljen neki egész nap hallgatnia. Komolyan borzasztó. Viszont  van néhány érv az mellett, hogy igen menjen csak még 2 hétig. 1. halálra únja magát itthon néhány nap után. 2.egy játszópajtás sincs perpillanat közelben, 3. szar az idő, és még jónéhány napig azt is jelzik. 4. mama délelőtt kifejezte burkoltan, hogy ő sem látná ennyi ideig szívesen itthon kedvenc unokáját.

Legalább ne a pofámba hazudna, ezt annyira utálom. És hiába mondtam, hogy rendben, tudom, hogy azt akarja mondani, hogy menjen csak Dani oviba, mert őt zavarja, váltig állítja, hogy ő ilyet soha…… Hát persze….. Alacsony vagyok, nem hülye, és jobban tudok olvasni a fejében, mint saját maga. Mert, hogy mi a rossz abban, ha Dani itthon van? Mint ahogy párszor már leírtam. Nem tud egész nap kussban lenni. Nem tudja megcsinálni magának a reggeit, ebédet, vacsorát, 10 percenként elkurjantja magát, hogy anyaaaaaaa, mindíg akkor akar hangosan játszani, amikor mama csendes pihenője van, ami déli 1 óra és délután 3 között van, valamint akkor akar építkezni és vonatozni, amikor mama este már alszik, vagyis 8 óra után. És mert, akkor nem tud egész nap csendben tévét nézni, mert Dani egyszer elsóhajtja magát, már kérdez, namivanmármegint?És ha nem látja a fejét, már kérdezi, hogy hol van. Holhol, hát a fotelben. Mert nem látja. Mert, ha nehogy csináljon valami rosszaságot. Hát igen, a fotelben elterpeszkedve, mesenézésben való teljes elmerülésben valóban baromi sok bajt tud okozni. Pedig az én gyerekem aztán áldott jó gyerek a többiekhez képest.  És a szokásos napi beszólásai Daninak, amiktől én a falnak megyek, mama szerint, pedig csak úgy mondja, hogy mondjon neki valamit…..

Ha megnyerem az ötöst a lottón, nem megyek tőle messzire, de tuti veszek egy házat, és Danit annyit üvöltözhet benne, amennyit csak akar, és úgy játszhat benne, ahogy ő szeretne, sőt egy dobfelszerelést is veszek neki erősítővel, hadd tombolja ki magát. Csak egyszer az életben……..

Na, Dani most már jól van hála égnek. Ma hajnalban ugyan volt egy kis láza, de azóta semmi. Nem fáj a feje sem, evett is, meg ivott is. A kedve is jobb, már kicsit játszott is, de az idő jórészét ma még mindíg a mesenézés töltötte ki. Úgy látszik egy galád vírust kapott el. Holnap természetesen még azért elviszem orvoshoz, úgy sem mehet csak papírral oviba. De szerintem még pár napig itthon kell maradnia. Biztos, ami tuti.

De örülök, hogy lassan kiheveri ezt a vírust, és újra az én rosszcsont lúrkóm lesz.

Majd elalszom. Hosszú éjszakánk volt. Dani szinte egész éjszaka lázas volt, hajnal 3-kor ismét felkúszott neki egészen 39.9-ig. Kapott kúpot, meg itattam. Mindenféle praktikát és trükköt eszeltem ki arra, hogy igyon. Reggel felhívtam az ügyeletes dokit és elmondtam mi történt az éjszaka folyamán. Mondta, hogy továbbra is igyon amennyit csak lehet, és ha lázas, akkor adjak lázcsillapító kúpot. Délelőtt egészen jól volt, evett is pár falatot, meg ivott is, de délután 4-kor 38,5-öt mértem neki, miután 2 és fél órát aludt. Lázasan ébredt, így újra kapott egy kúpot. Most láztalan, elnyammogott egy banánt, de láttam rajta, csak a szeme kívánta, de azért begyömöszkölte magába. Semmijét nem fájlalja a fején kívül. Meg szinte egész nap csak feküdt, nem volt kedve semmihez. A szemein lehet a legjobban látni, hogy nagyon nem stimmel valami.

De, azért rossz, hogy péntektől egészen hétfő délig várni kell, mire normális orvoshoz fog eljutni. Persze én, mint szülő aggódom nagyon, és borzasztó látni a fiam szenvedését. Inkább én lennék lázas helyette, átvállalnám tőle, ha lehetne. De minden anyuka így van ezzel.

Remélem a holnapi nap még jobban fogja magát érezni.

Ma délelőtt fél12-kor hívtak oviból, Dani lázas, 38,6. Rohantam érte, ott ült egy széken, látszódott rajta, hogy rosszul érzi magát. Gyorsan hazajöttünk, lázcsillapítószirup első körben. De az a fránya láz, csak nem akart lejjebb menni. Jött a hőn utált kúp. Na, az már hatott, egy óra múlva azért nyígott, hogy mikor medencézhet. Evett egy kicsit, majd elaludt. Aztán felébredt, akkor kihányta azt a pár falat ételt, amit megevett, és megmértem a lázát, hát ugrottam egy hátast, 39,9-ig meg sem állt a hőmérő. Gyorsan hűtőfürdő, zuhannyal. Mert nekünk nincs kádunk. Semmit sem használt, illetve annyit igen, hogy 39,4-ig ment le a láza, ám 10 perc elteltével újra emelkedni kezdett.

Hát, ugye orvos nálunk nincs, így ügyeletet hívtam. Ki is jöttek, doktorbácsi megnézte, de a gyerek torka jó, légzése rendben, nem fáj a feje, azóta nem hányt, nem folyik az orra, nem szédül. Viszont nem iszik, és a nyelvén látta a doki, hogy félig ki van száradva a gyerek. Most itatom, bár nagyon nem kívánja a lúrkó, de mindíg emlékeztetem, hogy a doktorbácsi azt mondta, ha nem iszik, akkor holnap irány a kórház, és mivel elmúlt 6 éves nem biztos, hogy ott maradhatok éjszakára is. Így, ha pár kortyot is, de tumkolom bele a vizet, mert az ásványvizet nem szereti. Dani szerint olyan furcsa az íze. 

Most éppen lement hála égnek a láza, étvágya nincs, inni csak úgy iszik, hogy előtte udvarlok neki 10 percig. Holnap reggel respektálnom kell doktorbácsinál, hogy történt-e valami az éjszaka folyamán.

Nem akarok kórházba menni, voltam már épp eleget. Meg egyébként is…. Nem akarom, hogy infúziókat kössenek Daniba, szegény már annyi szurit kapott, hogy 10 gyereknek egy évtizedre is elég lenne.

Jaj, kicsi fiacskám gyógyulj meg, mert úgy szeretném, ha visszakapnám a rosszcsont lúrkómat!

Na, megvolt ez a ballagás. Lehiggadtam valamennyire addigra. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, és 45 perces műsort adtak. Dani kétszer is mondott verset. Majd feltöltöm és berakom ide később, de a feltöltés több órát vesz igénybe. Inkább hoztam néhány képet. 


És ami hatalmas meglepetést okozott nemcsak  nekem, hanem az óvónénik sem tudtak róla. Volt valamikor egy rajzpályázat, és a csoportunkból egy kislány nyert fődíjat, valamint az én fiam. Az én fiam. Hát, én olyan, de olyan büszke vagyok rá. Az én fiam, aki még szeptemberben alig tudott rajzolni, most rajzpályázaton első helyezett lett. Majd kiugrottam a bőrömből. Hát még Dani. Egy Micimackós könyvet kapott. Még az óvónéni is mondta, hogy ezt még ők sem tudták, úgy, hogy gratuláltak Danihoz. Meg még néhány anyukától is bezsebeltem pár gratulációt. Dani pedig csak úgy feszített a büszkeségtől és jogosan. Nem tudom hol lehet majd megnézni ezeket a rajzokat, de gondolom lesz majd valami kiállítás, ahol kiállítják a műveket.

Aztán a műsor után felengedték a lufikat. A lányok rózsaszínt, a fiúk világoskéket. Sajnos a szél a közeli fára fújta őket, így nem sok menekült meg épen. Aztán a csoportszobába beültették őket, hozták a tortát. Hát, nagyon szép volt, (gondolom az ára is), mert a teteje és minden a tortatésztán marcipánból volt. Szóval felvágták a tortát, a gyerekek kaptak egy szeletet, volt kölyök pezsgő is, majd fél óra múlva szépen mindenki hazament.

Hát, igen, minden rosszban van valami jó, én még mindíg azt mondom, hogy szívem szerint kihagytam volna, viszont akkor nem tudta átvenni a megérdemelt díját.

 Na,
lehet ma még jelentkezem, de muszáj kiírnom magamból a mérgemet. Na, a
helyzet a következő. Ugye Dani marad az oviban. Ma reggel a folyosón
megállít egyik anyuka, kérdezi, hogy akkor mi ugye megyünk azért
ballagásra? Válaszom, hogy nem, mert én teljesen feleslegesnek tartom,
hogy míg mások tarisznyával  ballagnak, addig az én fiam szinte tök
egyedül ott ácsingózzon, meg “mulasson”.

Bemegyünk, rendezkedek
Danival, akkor tűnik fel valami. Az ovis tabló, rajta Danival. Mit keres
rajta tűnődöm félig hangosan, minek van rajta, mikor jövőre úgyis ott
lesz a képe a következő tablón. (Hozzáteszem ellene vagyok az ilyen
jellegű hülyeségeknek, mint ovis tabló, elvégre nem száz évig jártak
együtt, ráadásul egy osztályba sem fognak az elkövetkezendő 50 évben)
Ja, és ugye nemrég készült csoportkép. Mondja másik anyuka, hogy
mindenkit rátettek. Okés, de honnan vették Dani igazolványképét, elvégre
én egyet sem adtam oda, mert nem is kértek. Na, de a meglepetés ezután
jött. Jön óvónéni, mondom neki, hogy akkor ebéd után megyek Daniért,
mert megyünk fejlesztőhöz. Óvónéni: –  De ugye akkor visszaértek a
szereplésre? – Mi dehogy jövünk, minek jönnénk. – De, hát minden gyerek
szerepel, és Dani is mond két verset. – Igen?! Ezt nem is tudtam. – Hát
nem szólt senki? – Nekem aztán nem mondott senki semmit. – Akkor
legalább mondd le a fejlesztőt. – Dehogy mondom le, majd visszajövünk,
mire kezdődik a műsor. – Dani nem szólt, hogy szerepelni fog? (Na, erre
akadtam ki, mint a mérleg nyelve. Hirtelen nem tudtam, hogy most kezdjek
el kiabálni, vagy inkább harapjam le a nyelvemet.)

Három év alatt az óvónénik
ennyire nem ismerik Danit, hogy ő azt jegyzi meg, amit ő fontosnak tart.
Tehát azt, hogy milyen szép tornyot épített két társával, és hogy
óvónéni megengedte, hogy ne kelljen eltenni, mert olyan szép, az számára
fontos, és el is mondta. De, az, hogy majd egyszer fog verset mondani
valamilyen alkalomból, (ami neki nem fontos) szóval az ilyeneket
elfelejti. Tehát külön nekem az óvónéninek szólnia kell, különben nem
tudom meg soha. De ez kommunikációs hiba. Mert más anyukákkal órákig el
tudnak beszélgetni, nekem példásul akkor köszönnek, amikor kedvük
tartja, vagy ha egyáltalán észrevesznek, mikor megyek a lúrkóért, van,
hogy csak akkor kapják fel a fejüket, amikor Dani elköszön. Vagy még
akkor sem. Én meg ugye régóta nem kérdezek semmit, mert
egy hónapban egyszer találom őket épp olyan passzban, hogy 5 percet
hajlandóak rám szánni.

Szóval, baromi mérges vagyok,
mert én nem akartam, hogy Dani részt vegyen ezen a ballagáson. Minek?!
De most őszintén. Óvónéni szerint de hát most búcsúzna el egymástól.
Könyörgöm, nem a világ végére mennek, jövőre úgyis találkozni fognak a
suliban, csak egy évfolyam különbséggel. Akkor mire fel ez a nagy
búcsúzkodás?! Meg ez a nagy felhajtás? Okés, legyen egy fakanál, amire
csinálnak egy kis tarisznyát, vagy mifenét, meg legyen egy kis tabló, és
egy kis játékos sütizabálás szörpizéssel egybekötve. Sok nagycsoportos
attól még menni fog oviba, hisz szülő dolgozik. De, ilyen
tablóstortáslufismegmégmittudomén nagyzolástól engem kiráz a hideg és
iszonyodom tőle. Ja, és ráadásul nekem is baromi kínos, hisz a
ballagásra ugye én egy fillért nem adtam bele. Mert, hát minek. Jó,
senkit sem fog a földhöz vágni, én sem sértődnék meg ballagósanyukaként.
De ettől én még baromi kínosan fogom érezni magam.

Na, száz szónak is egy a
vége, nagyon dühös és ideges lettem, hogy én pénteken reggel negyed
9-kor tudom meg, hogy a fiam a ballagósokkal együtt szerepel. Mert
mindenki tudta ezek szerint, csak én nem. És a mondat, amit egyhamar nem
fogok elfelejteni: – Hát, Dani nem mondta, hogy szerepelni fog?!

Nem tudom mikor fogok lehiggadni, de ez
most érzékenyen érintett. Mama szerint túlreagálom. Én másképp
gondolom.