Nem elfelejteni 3. rész

 Na, beugortam kicsit. Jól vagyunk, megvagyunk. Lassan telik a nyári szünidő. Főleg most, hogy ilyen vacak az időjárás már hetek óta. De jövő héttől lesz napközis tábort, ott azért jól fog szórakozni.

És Dani volt moziban. Nagyon izgatott volt, mert élete első moziélményét élhette át. A Verdák 2. részét néztük meg csütörtökön, de nem 3D-ben, hanem szimplán. Az utolsó sorba vettünk jegyet, és egyáltalán nem bántuk meg.

Megvettem az iskolatáskát neki, a Cora-ban volt akciós, mindössze 1590,-Ft-ba került és nagyon stramm Tigrises táska, sok minden elfér benne és strapabíró.

Na, most  csak ennyit, mást nem tudok írni, mert egyébként nem történik velünk semmi említésre méltó.

Puszi mindenkinek! 🙂

 Még csak alig 3 hete nincs ovi Daninak, de szétveti az unalom. Hát, erről én tehetek? Végülis tök mindegy, mert ha jó idő van, ha rossz, ő unatkozik. Persze egy szuperanyu nem hagyná unatkozni csemetéjét, hanem mindenféle kreatív tevékenységet találna ki, és minőségi időt töltene gyerekével, hisz nemsokára kirepül a fészekből és sajnálni fogja. De én nem vagyok szuperanyu, így aztán Danit hagyom unatkozni. Elvégre nem 24 órás szórakoztatóipar vagyok, és nem is bohóc, és még véletlenül sem vagyok kreatív, csak szimplán az anyja vagyok.

Emlékszem, mikor gyerek voltam, nem unatkoztam. Legalábbis egy darabig. Ugyanis szűk “utcánkban” akkor minden házban minimum 2 gyerek volt, így szünidőben, de suliidő után is össze tudott verődni minimum 30 gyerek, és rengeteg játékot tudtunk kitalálni magunknak.

Sajnos azonban a mi generációnk felnőtt, és szűk közegünkben összesen 3 gyerek van, és még 3, akik néha-néha kijönnek a játszótérre, de egyébként soha nem látni őket. És bizony egy idő után semmi újdonság nincs, tegnap is szétunták magukat mind a 6 gyerek a játszótéren, elvégre ezer éve odajárnak, és már az sem jó. A szülőktől is hallom, hogy bizony már várják a szeptembert, amikor elkezdődik újra az ovi, és az iskola is. És jó tudni, hogy nem csak én vagyok ilyen kreatívtalan, hanem más szülő is küszködik azzal, hogy néhány órával hogy tudnák lefoglalni a gyereket, míg ők főznek, mosnak, takarítanak, vasalnak, szóval délután 3-ig végezzenek minden háztartási melóval.

Egyébként Dani büntiben van. Két hétig nincs dvd nézés, sem számítógépes játék (kivéve a 15 perces oktató matematikai játék), se Minimax, sem Animax. Legszívesebben szobafogságra ítéltem volna, de ilyen jó időben ezt nem tehetem meg vele. Ugyanis a nagyságos úr tegnap “megszökött” Norbihoz, én meg agyonkerestem a játszótéren. Tegnap még egy hét megvonás volt, azonban ma Erzsi nénitől nem jött egyenesen haza, hanem újra egy szó nélkül cimborájánál kötött ki. Így ráhúztam még egy hetet, plusz 15 perc sarokban állás gondolkozással egybekötve, ja és kétszer ráhúztam a fenekére (remélem nem ítéltek megkövezésre).

Kíváncsi vagyok, hogy fogja a megvonásokat bírni, egyenlőre még jól viseli, bár tuti, hogy este megpróbál a lelkemre hatni, és bűnbocsánatért fog esedezni. De nem tágíthatok, mert akkor újra és újra meg fogja csinálni.

 Hú, ez az időjárás totál kiborít….. Na, de kezdem a jóval, jelentem kérem, hogy Dani csak az első éjszaka mászott át hozzám, azóta nem jelentkezett be az ágyamba. Hipphipphurrrrááááááá! Tök elvan az ágyában, mindenkinek elmeséli, hogy neki már külön ágya van, és ő ott szokott már aludni. Persze más nem érti miért is olyan nagy dolog ez neki, így a reakció általában az, hogy értetlen arccal és ostobán néznek csóri gyerekemre.

És nekem is lett olyan karácsonyi hangulatom, hogy csak na…. Kaptam cipőket és szandikat. Nem is akármilyet, a méretemben. Most van 10 pár cipő és szandálom, ami azt hiszem életem végéig elég lesz. Erzsi néni összebarátkozott egy pesti nénivel, aki ajándékozott neki 33-as lábbeliket. Erzsi néni meg olyan, hogy nem utasít vissza semmit, szépen elrakja, amit adnak neki, maximum továbbadja olyannak, akinek szükséges. Így most lett baromi kafa cipőim és szandijaim. És mindegyik 33-as méret, jók rám. Tiszta boldog vagyok.

Egyébként csak nekem van tiszta áprilisi időjárási hangulatom, vagy mást is megőrjít ez a szeles idő? Mert én kivagyok, mint a liba.

 Milyen volt az első éjszaka? Valahogy sejtettem, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam. Dani már az esti mese után mondta kissé fátyolos szemmel, hogy hiányozni fog neki a nagy ágy. Mondtam neki, hogy az első pár éjszaka hiányozni fog, de hamar meg fogja szokni, és mégis jobb kipihenve felébredni. Elég sokat köhögcsélt, bekentem a hátát is balzsammal, meg itattam vele lándzsást. De a kezét azért fogtam neki, bár 5 perc után már elég jól elzsibbadtak az ujjaim. Ráadásul nem is aludtam jól, talán a szeles időjárás, na, meg nem sokára piros napok jönnek, ilyenkor nem vagyok igazán önmagam. Végülis valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy Dani lába a hátam közepét rugdossa, ami nem esett túl jól. Nem sokára rá morogva átmentem az ő ágyára és ott folytattam a durmolást.

Remélem a ma éjszaka jobban fog telni, bár próbálok felkészülni rá, hogy újra az én felségterületemen fog szuszókálni.

Hát, igen, sajnos nem egyszerű ez az átszoktatás így 7 év kényszer együttalvás után.

Bizony nagy nap ez a mai. Ugyanis eljött, amire 7 éve vártam. Dani külön fog aludni tőlem. Már épp ideje volt, bár nem tudom hogy fogom bírni nélküle, és ő is nélkülem. Igaz mindössze pár centi fog elválasztani bennünket egymástól, de akkor is. Egy nagyon kedves néni szólt, hogy van egy tök felesleges fotelágya, szívesen nekem adja, nem kér érte semmit, úgyis csak a helyet foglalja a garázsban. És mindössze pár éjszakára volt benne az unokája. Na, rögtön el kezdtem morfondírozni, hogy hova is tudnám tenni, de megoldottam. 🙂 Dani pedig le sem száll róla. Mármint az ágyról. A könyves szekrény nem is látszik, de mama nem hajlandó megválni tőle, így most az íróasztalt elétoltam, alig látszik belőle valami. Végülis nem nyitogatjuk a szekrényt sűrűn, így nem oszt nem szoroz.

Tiszta heppik vagyunk. 🙂 

Mostanában nem történik semmi különös. Dani lezárta az oviban az évet, itthon lebzsel velem együtt ugye. Igaz, ma voltunk Nagyizni Pesten, jó volt az idő is. Vettem neki és mamának papucsot, bezzeg én nem tudtam venni magamnak. Így klaffogok majd a régi roncsban. Mert ugye volt papucs minden méretben, csak az én aprócska lábamra nem volt. Rózsaszín papucs, meg aranyos. Egy 8 éves kislánynak, de nem nekem.

Szóval, nem nagyon történik semmi velünk. Na, de majd szeptembertől újra belelendülök a blogírásba, mert akkor aztán majd lesz miről írni. Így, nem tűnök el, csak ritkábban fogok írni. A semmiért nem koptatom a billentyűzetet. De, ha megyünk táborral (2×2 hét itt a helyi önkormányzat által támogatottba), akkor majd élménybeszámolót természetesen írok.

Ma volt az oviban a Pünkösdölés. Jó volt, csak kevesen voltunk, hisz a Pünkösd igen későn jött, és sokan már nem járnak oviba. De jóléreztük magunkat, volt sok minden a gyerekeknek, és az időjárás is kegyes volt hozzánk. De a lényeg, hogy Dani lett a pünkösdi király, és egy csoporttársa az Eszter lett a pünkösdi királynő. Hisz az akadályversenyben ők lettek a legjobbak, a legtöbb pontot ők szerezték. Ráadásul úgy, hogy két akadálynál kellettem én is, mint szülő, az összes többit Dani teljesen egyedül végezte el, hisz én segédkeztem a büféasztalnál. Nagyon boldog volt, és büszke voltam rá. Hatalmasat nevettem, mert amikor kihírdették, hogy ők lettek egy évre a kiskirályok, legalább 8-10 szülő fényképezőgépe kattant, tisztára, mint, ha sztárok lettek volna, csak úgy villogtak rájuk a vakuk.

 Végre túl vagyunk a ballagáson is. Rohanás volt az egész nap pénteken. Reggel gyereket oviba bedobtam, szóltak óvónénik díszíteni menni kéne fél 1-re. Húúúú…… Na, mondtam, akkor más nincs jönni kell, mert kevesen vagyunk. Vásárlás, rohanás haza, főzés. Aztán gyors hajmosás és szárítás. Ettem, aztán rohanás újra oviba. Fél 2-kor újabb rohanás haza, gyors tusolás, mert totál leizzadtam, átöltöztem, majd újra vissza az oviba. De előtte még virágoshoz bevágtattam a lurkóm csokráért. Dani már glancba vágva várt, rajta nem sok igazítanivaló volt, de pár gyereknek segítettem cipőt kötni, egyebek.

Szülőket “kizavarták”, hogy a gyerekeken még az utolsó simításokat is elvégezzék. Egész jó helyet sikerült fognom, de tulajdonképpen alig láttam mégis valamit. Fényképezés szempontjából meg főleg. Mert vagy valaki elém ült fényképezni, vagy behajoltak, vagy beültek a képbe. Ráadásul egy-egy oszlop is eltakarta a látnivalót. Ráadásul a mellettem ülő anyuka az egész családjával együtt fényképezett és filmezett is. Nem is értettem, hogy a nagymama és nagypapa is fotóz, akkor minek vakuzik apuka és anyuka is, és még filmeztek is. Nem elég egy gép???? ÁÁÁÁÁ, ilyenkor vertem volna a fejüket az előttem lévő faoszlopba, de keményen. Igen, néha vannak ilyen szadista gondolatok a fejemben, mikor hülyeséget látok. De lehet én vagyok az agyatlan. Na, de elkezdődött a műsor. Ugye két csoport ballagott. A másik csoport kezdett, mert nagyobb volumenü előadást tartottak Lúdas Matyit adták elő, amit megint nem értettem. Mert olyan kicsi volt a hely, mindíg fogni kellett a mikrofonokat, hogy le ne döntsék véletlenül. Aztán végre jöttek mi csoportunk gyerekei, minden gyerek mondott egy rövid verset, azt jóccakát. Így is kell, minek a felhajtás?

Végül az ovivezető mondott egy rövid szöveget, amit egy felnőtt még megért, de Hamvas Béla gondolatait nem hiszem, hogy egy 6-7 éves gyerek értékel. Jót röhögtem magamban, azt sem tudtam merre rakjam a fejem, hogy ne lássák a vihogó fejemet.

Na, de végre jött a lufizás, minden gyerek megkapta a lufiját és felengedték az égbe. Utána be a csoportszobába tortázni. Tök aranyos méhkas tortájuk volt a gyerekeknek, de a jó negyede még így is megmaradt. Gondolom óvónénik és dadus örült neki, de nem sajnálom tőlük, megérdemlik. Átadtuk az ajándékot, bár egy kis baki itt is volt, ugyanis virágcsokrot elfelejtettük. Na, de sebaj, virágot így is kaptak szülőktől, meg kapni is fognak, mert pedagógusnap is volt, meg amikor utolsó napját tölti a gyerkőc, akkor is.

Jaj, tudnék mit írni erről a ballagásról, de most tömören ennyi volt. Sajnos nem sok képet tudtam csinálni, így kiválasztottam hármat, tessék megelégedni vele. 🙂

 Kezdem azzal, hogy péntek este beütött a krach, illetve nem is. Már csütörtökön elkezdődött a pechszéria. Csütörtökön letört a hűtő fogantyúja. Lehet kapni a fővárosban, potom 2700,-Ft-ba kerül. Jó, majd veszek a nyáron, attól még nem megyünk a falnak. De pénteken végigszáguldott a vihar felettünk. Épp tévét néztem, mikor beütött a csapás. Kis fehér szikra és minden sötétbe borult. Semmi pánik, gondoltam, csak a biztosíték verődött le. Visszakapcsoltam, a lakás fényárba úszott. Viszont a tévé a mi szobánkban nem működött. A dvd lejátszó sem (pedig be sem volt kapcsolva). Na, akkor már kezdtem anyázni. Annyira felhúztam magamat, hogy aludni sem tudtam nagyon. Szombat délelőtt telefonáltam tévészerelőnek, hogy jöjjön már ki és nézze meg, tényleg lőttek a tévének, vagy még lehet újraéleszteni. Szombat délután kijött szerelőbácsi (megjegyzem nem lett volna ellenemre, ha randira is meghív, de sajnos nem tette, bár kiderült, hogy szingli a lelkem :D:D), és igeeeeeeennnnn, a tévénket sikerült megjavítania. Igaz közel 8ezer forintunk bánta, de hát tévé nélkül nem élhetünk. Dvd lejátszó nélkül egy darabig még simán elleszünk, azt nem nézettem meg.

Meg kellett érnem, hogy a villámcsapás így több évtized múltával bennünket is megtalált. Na, de legközelebb, ha jön a vihar én bizony
kihúzom a konnektorból az biztos, nem érdekel milyen műsor megy éppen benne. Pedig azt hittem idáig,hogy csalánba nem üt a mennykő. Hát, régen tévedtem ekkorát.

Ma volt gyereknap. És ahhoz képest, hogy elég kicsi a falunk, a szervezők mindíg gondoskodnak arról, hogy azért színvonalas legyen a nap. Volt ugrálóvárak, lovaglás, rendőrautót lehetett vezetni, volt gyerekműsor, lángosevő verseny, rolleres pálya, és még sok  minden. Nagyon sokan álltak az arcfestőnél, így itthon gyorsan kreáltam Daninak egy szivárványt, az arcfestő zsírkrétát a piacon vettem pár száz forintért, és milyen jól tettem. 🙂

És ízelítőként pár kép:

 Igazi hős Dani. Komolyan. Na, de kezdjük az elején. Ma ebéd után picit ment a hasa, ezért telefonáltak az oviból, hogy hozzam el. Még szerencse, hogy pont elkaptunk doktor nénit, szinte már csomagolt össze. Mivel az oviban van valami hasmenéses járvány, így itthon tartotta. Mondanom sem kell, azóta sem ment a hasa, na, de sebaj, kapott pár szabadnapot. Pedig gőzerővel dolgoznak a gyerekek az óvónénikkel a ballagási műsoron. De csütörtökön már mehet.

Mivel fogorvoshoz úgyis kellett időpontot kérnem, hát elvittem Danit is magammal. Mert, hát az a fránya tejfog csak nem akar kiesni a helyéről, pedig igencsak mozgott neki, és mikor ráharapott fájt neki. Épp senki sem volt előttünk, bementünk és megkértem a doktorbácsit, hogy nézze meg fiam fogászati problémáját. Dani szépen köszönt, és mondta, hogy néhasokszor fáj a foga. Áron bácsi jót mosolygott rajta, beültette a székbe, Dani pedig még kuncogott is izgalmában. Szépen kinyitotta a száját, doktorbácsi megnézte, majd befújta Lidocain spray-vel. Fél perc múlva, dokibácsi fogott egy kis gézlapot, kettőt mozdított a kis tejfogon (Dani halkan kettőt aúúú-zott) és már kinnt is volt. Daninak első dolga az volt, hogy hadd nézze meg, utána az asszisztens néni pedig betette a kis rizsszemnyi tejfogat szintén egy kis gézlapba
. Dani olyan boldog és büszke volt magára,  hogy egészen felvillanyózodott, hazafelé ugrált össze-vissza. Én pedig agyondícsértem. És persze itthon mamának ugye meg kellett mutatni, és vagy fél óráig nézegette a fogát és fogdosta. Így aztán végre Fogtündérünk is ellátogathat hozzánk, és reggelre hoz majd ajándékot. Bár, nem tudom hogy fog lurkó elaludni a nagy izgatottságtól.

Azt hiszem tanulnom kéne Danitól. Mert ő olyan bátor és olyan hősiesen viselte a megpróbáltatást, én meg olyan gyáva vagyok, ha fogorvos szót meghallom.

Persze csináltam pár képet az újsüttetű kis fogatlan-fogas kópéról. :

)